Kosár
Az Ön kosara üres.
Akciós termékek

ÁSZF.II

Elállás joga

A 17/1999.(II.5.) Korm. rendelet a távollévők között kötött szerződésekről szóló törvény értelmében a vásárló 8 munkanapo belül indoklás nélkül elállhat a vásárlási szándékától.

Ismertető a 17/1999.(II.5.)Korm.rendeletből:

A Vásárló a szerződéstől 8 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat.

A Vásárló az elállási jogát gyakorolhatja:

-A termék értékesítésére irányuló szerződés esetében a termék kézhezvételének napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a törvény szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított 8 munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a termék kézhezvételének napjától számított 3 hónap elteltéig.

-SZolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szerződéskötés napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a törvény szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított 8 munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a szerződéskötés napjától számított 3 hónap elteltéig

-Ha a törvényi előírás szerint írásbeli megerősítés kézhezvétele, annak ismertetésére a termék kézhezvételének napjától, vagy a szerződéskötés napjától számított 3 hónapon belül kerül sor, abban az esetben attól az időponttól számított 8 munkanap elteltéig a fogyasztó akkor is eláállhat, ha a termék kézhezvételétől, illetve a szerződéskötéstől számított 3 hónapból kevesebb, mint 8 munkanap van hátra.

-Írásban történő elállás esetén azt határidőben éérvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárata előtt elküldi.

-A Carpont Bt. a Vásárló által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti.

-A Vásárló viseli az elállási jog gyakorlása miatt a termék visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket.  Vásárlót ezen felül egyéb költség nem terheli.

- A vállalkozás követelheti a termék nem rendeltetésszerű használatából ereő kárának megtérítését.

A felek eltérő megállapodás hiányában a Vásárló nem gyakorolhatja a törvényi előírás szerinti elállási jogot az alábbi esetek alkalmával:

-Szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés esetében, ha az elállási határidő lejárta előtt a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó beleegyezésével megkezdte.

-Olyan termék értékesítése, illetve szolgáltatás nyújtása esetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac értékesítő által nem irányítható ingadozásától függ.

-Olyan termék értékesítése estében, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a fogysztó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza vagy gyorsan romlandó.

-hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógép szoftver példányára vonatkozó szerződés esetében, ha a csomagolást a fogyasztó felbontotta

-hírlap, folyóirat és időszaki lap értékesítésére vonatkozó szerződés esetében

-szerencsejáték-szerződés esetében

-élelmiszerek, valamint egyéb mindennapi fogyasztásra szolgáló termékek rendszeres házhozszállítására vonatkozó szerződésekre

-az olyan szállást nyújtó, szállítási, étkeztetési vagy szabadidős szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekre, amelyek alapján a vállalkozás e szolgáltatásokat meghatározott időpontban vagy meghatározott időpontban nyújtja

A törvény további részletei megtekintése itt.(hivatkozás a törvény teljes terjedelmére)

A törvény további részletei megtekintése itt.(hivatkozás a törvény teljes terjedelmére) http://net.jogtar.hu

Elállási jog gyakorlási menete

Amennyiben élni szeretne elállási jogával annak jelzését megteheti ügyfélszolgálati elérhetőségeink valamelyikén írásban, vagy telefonon.ípostai úton történő jelzés alkalmával a postára adás időpontkát vesszük figyelembe.Postai úton történő jelzés esetén feltétlenül ajánlott küldeményként adja fel jelzését.

A megrendelt terméket postai úton , vagy futárszolgálat segítségével jutassa vissza a cégünk címére. Fontos, hogy a termék visszaszolgáltatásával kaőcsolatban felmerült költségek a vásárlót terhelik, a portósan (utánvéttel) küldött csomagokat cégünknek  nem áll módjában átvenni.Kiemelten ügyeljen a termék rendeltetésszerű használatára, ugyanis a nem rendeltetésszerű használatból eredő károknak megtérítése a Vásárlót terheli.

A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően, videókamerával rögzítésre kerül  a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása.Erre az esetleges későbbiekben történő féreértések elkerülése miatt van szükség.

A termék visszaérkezését követő 30 napon belül a Carpont Bt. a Vásárló által megadott bankszámla számra visszatéríti a termék vételárát.

Adatkezelés

A webáruház használata során a virag.superwebaruhaz részére rendelkezésre bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki további fél számára, kivéve abban az esetben amennyiben az a virag.superwebaruhaz alvállalkozója.(pl:futárszolgálat, a megrendelés kézbesítéséhez.)A webáruház böngészése folyamán technikai információk kerülnek  rögzítése statisztikai célból.(IPcím, látogatás időtartama, stb.) Ezen adatokat a virag.superwebaruhazkizárólag jogilag hitelesen indokolt,és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére. A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedéllyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezni a cookie-k használatát, letilthatja böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben, vagy egyáltalán nem használhatók. A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra. A megrendelés folyamán rögzített adatokat a virag.superwebaruhaz mindaddig rögzíti, amíg a vásárló nem kéri azok törlését. Adatai törlését, módosítását bármikor kérheti írásban az r.gasparne@gmail.com e-mail címen.

A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályzott kérdésekben a polgári törvénykönyv, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999(II.5.) kormányrendelet, és az elektronikkus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001.évi CVIII.tv. rendelkezései az irányadóak.